Már 873 idősotthonban fertőtlenítettek a katonák

Már 873 idősotthont fertőtlenítettek a Magyar Honvédség katonái - köztük önkéntes műveleti és önkéntes területvédelmi tartalékosok is - írta a koronavirus.gov.hu pénteken.Csak pénteken tizenkét helyszínen dolgoznak, amelyek közül három csepeli intézmény. Munkájukról Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Fővárosi Önkormányzat Tapló utcai idősek otthonában tájékozódott pénteken.

    
A honvedelem.hu-nak adott nyilatkozatában Németh Szilárd elmondta: az élet újraindításának szakaszában, a Covid-19 okozta járványügyi készültséget továbbra is fenn kell tartani, hiszen az orvosok, a szakemberek, szakértők egész Európában egyetértenek abban, hogy nagyon nagy a kockázata a vírus második hullámának. Hozzátette, hogy a fővárosban az idősotthonok azok, amelyek a leginkább ki vannak téve a veszélynek.   Németh Szilárd emlékeztetett, hogy minden negyedik beteg, illetve minden negyedik elhalálozott  az idősotthonokhoz köthető.
    

Az államtitkára kiemelte: a hatóságok áprilisban "rettenetes állapotokat találtak a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti Idősek Otthonában". Ekkor döntöttek arról, hogy az idősotthonokban a Magyar Honvédség egyedülálló vegyivédelmi és biológiai mentesítőképességét felhasználva vírusmentesítést és takarítást kell végezni.
    

"Egyedülálló ez a képessége a Magyar Honvédségnek, egyben bizonyítéka annak, hogy katonáink minden bajban rendelkezésre állnak. A Magyar Honvédség békeidőben is mindig a magyar emberek biztonságát és a haza szolgálatát tekinti legelsőnek" -fogalmazott Németh Szilárd.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com