Megalázóan bántak egy idős beteggel a siófoki kórház sürgősségijén

A siófoki kórház sürgősségi osztályán egy várakozó beteggel lekezelően bántak az ápolók. Az idős férfi jajgatott és segítséget kért, de nem foglalkoztak vele.

Egy ott várakozó család vette fel hogyan jajgat egy idős férfi a siófoki kórház sürgősségi osztályán –számolt be róla a Tények.
Az idős férfi egy másik várakozótól kérte, hogy hívjon oda egy ápolót, mert rosszul van. A recepciós pultnál azonban azt közölték, hogy szóltak az orvosnak, de mást nem tudnak tenni.



Hosszú idő után kinyílt a rendelő ajtaja és az idős férfi akkor is segítséget kért, de az ápoló lekezelően bánt a beteggel. Közölte vele, hogy „Ballagjon szépen, és a műsort hagyja abba! Ismerjük már!” Azt pedig hogy megérintse a férfi nem hagyta, elhúzódott és azt mondta, hogy "Ne tapogasson már".

A videót készítő férfi szerint voltak olyan járóbetegek is, akik hamarabb kaptak ellátást. A Tények megkeresett egy ügyvédet is, aki szerint az idős beteg méltósága sérülhetett, a kórház pedig közölte, hogy az esetet kivizsgálják.

A csatorna szerette volna megszólaltatni az idős embert is, de olyan állapotban volt, hogy nem tudott kamera elé állni.



Forrás: nlcafe.hu, tenyek.hu

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com