Megtartotta évindító ülését a klinikai vizsgálati munkacsoport

Koronavírus - Megtartotta évindító ülését az Epidemiológiai és Klinikai Kutatási Munkacsoport

    Budapest, 2022. január 4., kedd (MTI) - Megtartotta évindító ülését az Epidemiológiai és Klinikai Kutatási Munkacsoport, amelynek feladata a koronavírussal és a járvánnyal kapcsolatos magyar ismeretek összegyűjtése, elemzése.

    Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden, az ülés után újságíróknak elmondta, a munkacsoport feladata vizsgálni a vírus természetét, különös tekintettel a mutációkra, a vírus fertőzőképességére és az emberi szervezetben okozott elváltozásokra.

    Hozzátette: a szakemberek foglalkoznak a koronavírus okozta megbetegedés lefolyásával, súlyosságával, azzal, hogy milyen szerveket betegít meg, valamint azzal, milyen járványügyi következtetések adódnak az újabb ismeretekből a járványhullámok ismétlődésére vonatkozóan.

    Hasonlóan az eddigi kutatási eredmények közléséhez, ennek a munkacsoportnak az eredményeit is közzéteszik - jegyezte meg a miniszter.

    A testület munkájában a Magyar Tudományos Akadémia, az országos intézetek, a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai és egyetemi szakemberek vesznek részt.

MTI


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com