Megújul a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház pszichiátriai osztálya

Teljesen megújul a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház pszichiátriai osztálya, a beruházás része annak a programnak, amely ez év elején kezdődött el, és tizenegy észak-magyarországi kórház rehabilitációs ellátórendszerét fejleszti.

A programra a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei egészségügyi intézmények alkotta konzorcium több mint 4,6 milliárd forintot uniós pénzt nyert az Új Széchenyi-terv pályázatán. Tóth Ildikó, a zempléni város 320 ágyas kórházának főigazgató-főorvosa az MTI-nek kedden elmondta: a 40 ágyas pszichiátriai osztály jószerivel teljesen megújul, a kivitelezés során átépítik az épület tetőszerkezetét, hőszigetelést építenek be, külső-belső átalakításokat hajtanak végre, illetve az épületgépészeti átalakítást is elvégzik, a betegek mozgását könnyítendő liftet építenek ki.
A munka megkezdődött, a kivitelezést a Jánosik és Társai Kft. végzi, a tervek szerint jövő év januárjában már egy megújult, korszerű épületben kezelhetik a betegeket.

kórházA gyógyítás az átépítés idején is folyamatos, a betegeket az intézmény más osztályain helyezték el.
A rehabilitációs ellátórendszer fejlesztése az észak-magyarországi régióban elnevezésű projekt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház vezetésével valósul meg, a konzorciumba bevont kórházak az egész észak-magyarországi régió rehabilitációs ellátását ölelik fel. A borsodi megyei kórházban 473 millió forintos beruházás valósul meg, a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórházban 860 millió forintot, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban 292 millió forintot, az edelényi Koch Róbert Kórházban és Rendelőintézetben 307 millió forintot fordítanak beruházására.

A Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft. 222 milliót, az ózdi Almási Balogh Pál Kórház 302 milliót, az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet 600 millió forintot költhet a rehabilitációs ellátórendszer fejlesztésére, míg a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet 553 millió, a pásztói Margit Kórház 263 millió, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház 337 millió, a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet 464 millió forintot.
forrás:MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com