Megújult a Borsod vármegyei kórház sterilizáló egysége

Megújult a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház sterilizáló egysége Miskolcon, a beruházást az intézmény 250 millió forint saját erőből finanszírozta - közölte szerdán az MTI-vel az intézmény sajtószóvivője.Balázs Mária tájékoztatása szerint a felújítás mintegy négyszáz négyzetméternyi alapterületet érintett, melyben racionalizálták a betegbiztonságot szolgáló funkcionális helyiségkapcsolatokat. Ezek megvalósításakor úgynevezett "zsilipes átközlekedőket", illetve köpeny- és ruhaváltókat is kialakítottak, az eszközszállító konténerek mosására és szárítására egy kocsimosó helyiséget is létrehoztak.
    

A közlemény szerint megújultak a fal és padlóburkolatok, valamint a feladatellátás kiszolgálását biztosító gépészeti, villamos, technológiai és energetikai rendszerek is. A dolgozók munkakörülményeinek javítására a sterilizáló egység területén központi alkalmazotti öltözőt, vizesblokkot és étkezőt is kialakítottak, a sterilizáló épületrésztől teljesen leválasztva.
    

A felújításkor fontos szempont volt a szennyezett eszközök átadás-átvételére egy elkülönített helyiség kialakítása, melyből a kellékek egy mosó-szárító egységbe, majd egy higiénesen elválasztott csomagolóhelyiségbe kerülhetnek - írta a sajtószóvivő. A becsomagolt eszközöket egy steril raktárban tároljak, ahonnan egy zsilipes átrakón keresztül speciális szállítókocsik viszik a berendezéseket a felhasználási helyekre.
    

Az 1976-ban épült, utoljára 2002-ben megújított egység felújítása mellett központi fenntartói támogatással elindult a sterilizáló géppark cseréjére vonatkozó program is, melyben az egészségügyi gép- és műszerpark cseréje valósul meg kormányzati támogatással. A felújított sterilizálóba az eszközpark visszatelepítése az ideiglenesen kihelyezett egységekből folyamatosan történik, a sterilizálási munkafolyamat üzemszerűen február második felében indulhat el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com