Megvan a pénz az endometriózisban szenvedő magyar énekesnő műtétjére

Krámli Kinga énekesnő a napokban fakadt ki a közösségi oldalán a várólistákkal kapcsolatban. A fiatal nőnek súlyos endometriózisa van és négy év múlva műtenék csak meg, ekkora kapott időpontot.

Kingának elviselhetetlen fájdalmai vannak, és úgy érzi már nem bírja tovább. A poszt nagy vihart kavart, nagyon sokan megosztották saját történetüket és biztatták Kingát, hogy ne adja fel. Minderről itt írtunk.



Az énekesnő nemrég egy újabb posztban megköszönte a támogatásokat és azt írta, hogy nem a pénzgyűjtés volt a célja, hanem, hogy felhívja a figyelmet a betegségre. Egyben azt az örömhírt is közölte, hogy összegyűlt a 2 millió forint a műtétre a családja segítségével, így nemsokára túl esik majd rajta.

Kinga posztjára reagálva a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap azonban cáfolta, hogy négy év lenne a várakozási idő. Közleményükben leírták, hogy nincs meghatározott heti vagy éves beavatkozásszám és a várakozási idő pedig két hónap körül van, a szükséges gyógyszerek nagy részét pedig a tb fedezi.



Az énekesnő erre válaszul azt mondta, hogy ő egy bizonyos orvossal szeretné a műtétet elvégeztetni, aki már 9 éve kezeli őt.

“Klinika- és orvosfüggő, hogy hol milyen hosszú a várólista. Én egy intézményhez és egy orvoshoz ragaszkodom, aki már 9 éve nyomon követi az állapotomat”

Kinga nagyon köszöni az embereknek a segítségét és az általuk összegyűjtött pénzt felajánlotta az endometriózisban szenvedőknek segítséget nyújtó Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítványnak.

"A műtétem finanszírozása családi segítséggel megoldódott. A számomra összegyűjtött összeget az Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítvány kapja meg, amely az endometriózisban érintettek támogatásával foglalkozik"- közölte.

Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com