Menczer: egészségügyi szűrőbuszok álltak forgalomba Budakeszin

Egészségügyi szűrőbuszok álltak forgalomba Budakeszin a kormány, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás együttműködésében - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken Budakeszin.Menczer Tamás azt mondta: a buszok bejárják a környéket, Telkiben, Pátyon, Biatorbágyon, Pilisjászfalun, Perbálon, Budajenőn, Tinnyén, Nagykovácsiban és Herceghalmon is felkereshetők lesznek. A betegségek megelőzése és korai felismerése nagyon fontos - emelte ki, hozzátéve: a buszokon végzett szűrések és állapotfelmérések célja is ez.
    

Az államtitkár ismertette: Budapesten és Pest megyében jelenleg 700 milliárd forintos kórházfejlesztés történik, 2010 óta vidéken 91 kórházat, országosan 54 rendelőintézetet és 107 mentőállomást újítottak el, valamint 23 rendelőintézetet és 34 mentőállomást hoztak létre, a Magyar falu programban pedig 412 orvosi rendelő épült vagy újult meg.
    

2010-hez képest 2022-ben 1700 milliárd forinttal többet fordít a kormány az egészségügyre, 170 százalékkal több pénzt biztosít a háziorvosok, házi gyermekorvosok támogatására, és két és félszeresére emeli az orvosok bérét - tudatta. Hangsúlyozta: ezeknek köszönhetően 2010 óta a krónikus betegségben elhunytak száma jelentősen, mintegy 17 százalékkal csökkent, ami 5 százalékkal nagyobb az európai uniós javulásnál.
    

Az államtitkár szerint a kormányt támadó baloldal a következő "eredményeket" tudta felmutatni: nemzetközi felmérések alapján 2003-2009-ben egyedül Magyarországon csökkentek az egy emberre jutó egészségügyi kiadások, 650 milliárd forintot vettek el az egészségügytől, 16 ezer aktív kórházi ágyat szüntettek meg, hatezer dolgozót bocsátottak el, és minden egészségügyi dolgozótól elvettek egy havi bért.
    

Menczer Tamás beszélt arról is: a koronavírus-járványnál is a legfontosabb a megelőzés, amely csak a védőoltással lehetséges. Az oltás életet ment, hatásos és biztonságos - mondta, és arra kérte az embereket, ha még nem tették meg, oltassák be magukat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com