Mentőszolgálat: március 1-től további két vármegyében indul el az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer

Március 1-től Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is elindul az új, egységes ügyeleti rendszer, az előkészületek jól haladnak - közölte az Országos Mentőszolgálat pénteken az MTI-vel. Győrfi Pál szóvivő közleményében azt írta, az Országgyűlés által decemberben elfogadott egészségügyi alapellátásról szóló törvénynek megfelelően fokozatosan és a terv szerint zajlik az új, egységes ügyeleti rendszer bevezetése Magyarországon.
    

Február elsejétől elsőként Hajdú-Bihar vármegyében szervezték át az ügyeletet. Az első három hét tapasztalatai és a közel kétezer, ügyeleti ellátásban részesített beteg visszajelzései alátámasztják, hogy a két elemből álló, betegközpontú rendszer - háziorvosi ügyelet, majd sürgősségi ügyelet - jól működik és minden rászorulónak a legmegfelelőbb ellátást biztosítja - írta.
    

Közölte: az ügyeleti alapellátást március 1-től Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is az új, egységes rendszerben biztosítja a mentőszolgálat a betegek számára. Az új ügyelet központi telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében ezekben a vármegyékben is a 1830, amelynek hívásával a beteg szakszerű tanácsot kap, szükség esetén a tartózkodási helyére sürgősségi ügyeleti autót, vagy életveszély esetén azonnali mentőt küldenek, bármely településen is tartózkodjon az ellátásra szoruló.
    

A telefonszám a teljes ügyeleti időszakban, hétköznap 16 óra és másnap reggel 8 óra között, szombat-vasárnap, ünnepnapon egész nap hívható. Az új ügyeleti rendszer felépítésének és működésének az egyes csatlakozó vármegyékre vonatkozó részletei a helyi sajtóban és a www.mentok.hu/ugyelet linkre kattintva is elérhetőek.
    

Hozzátette: az új ügyeleti rend az ország többi vármegyéjében az év során fokozatosan fog életbe lépni, amiről a lakosságot és a háziorvosokat is folyamatosan tájékoztatni fogják. A változásig a többi vármegyében az eddig megszokott rend szerint működik az orvosi ügyelet. A cél az, hogy jövő év elejére - egyelőre Budapest kivételével - az egész országban egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer működjön - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com