Mentőszolgálat: továbbra is zökkenőmentes az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer Hajdú-Biharban

Továbbra is zökkenőmentesen és jól működik az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer Hajdú-Bihar vármegyében az indulás óta eltelt egy hét tapasztalata alapján - mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI érdeklődésére.Győrfi Pál kitért arra, hogy a Magyar Orvosi Kamara február 4-én tartott rendkívüli országos küldöttközgyűlésén megfogalmazott, az új ügyeleti szerződések aláírásának megtagadására vonatkozó felhívás ellenére Hajdú-Biharban az elmúlt hat napban 40 százalékkal emelkedett az Országos Mentőszolgálattal szerződést kötött felnőtt háziorvosok száma.
    

A február 1-jén indult új rendszer szerint Hajdú-Bihar vármegyében 16 és 22 óra között tizenegy telephelyen háziorvosi ügyeleti ellátás működik, 22 és 8 óra között pedig sürgősségi ügyeletet nyújt a mentőszolgálat, és a 1830-as központi ügyeleti telefonszámra is több száz hívás érkezett indulása óta. Győrfi Pál beszámolt arról, hogy az elmúlt 24 órában a háziorvosi ügyeleti ellátást a tizenegy telephelyen 35 felnőtt és 5 gyerek vette igénybe, azaz a betegforgalom átlagosan háziorvosi ügyeletenként 3,6 beteg volt. A 22 óra utáni sürgősségi ügyeletben az öt telephelyen 11 beteg kért ellátást csütörtökön. A 16 és 8 óra közötti ügyeleti időszakban mindössze egy beteget kellett a lakásán ellátni - ismertette.
    

A szóvivő elmondta azt is, hogy az új ügyeleti rendszerben eddig hatszáz beteget láttak el a vármegyében, a 1830-as telefonszámra pedig átlagosan napi kétszáz hívás érkezik. Sokan csak tanácsot, információt kérnek - jegyezte meg. Az Országgyűlés által decemberben elfogadott, az egészségügyi alapellátásról szóló törvénynek megfelelően időben és területileg is fokozatosan zajlik az új, egységes ügyeleti rendszer bevezetése; elsőként Hajdú-Bihar vármegyében változott a rendszer februártól.
    

Az új ügyeleti rend az ország többi vármegyéjében az év során fokozatosan lép életbe, erről a lakosságot és a háziorvosokat is folyamatosan tájékoztatják. A változásig a többi vármegyében az eddig megszokott rend szerint zajlik az orvosi ügyelet. A cél, hogy az év végére - Budapest kivételével - az egész országban egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer működjön.
    

A sürgősségi ügyelet vagy a mentőellátás telefonszáma február 1-jétől Hajdú-Bihar vármegyében a 1830-as lett. Ezen a számon hétköznap 16 óra és másnap reggel 8 óra között, szombat, vasárnap és ünnepnapokon egész nap lehet segítséget kérni. A mentőszolgálat korábban jelezte: a 1830-as telefonszám mellett továbbra is működik a korábbi, Hajdú-Bihar vármegyei 06/52-506-303 szám is.
    

A 1830-as számon a mentők szakembere fogadja a hívást, és az ügyeleti időben hirtelen jelentkező, illetve súlyos egészségi problémák esetére magas szakmai színvonalú és biztonságos megoldást biztosít. A hívások kezelése rögzített vonalon, beteg- és minőségbiztosítási szempontokból visszakövethetően, az aktuális szakmai betegosztályozási (triázs) irányelveknek megfelelően történik - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com