Mészáros Csoport: negyedévre átvállalja a Peter Cerny Alapítvány rohamkocsijának működtetését az MKIF Zrt.

Negyedévre átvállalja és 66 millió forinttal támogatja a Peter Cerny Alapítvány egyik rohamkocsijának működtetését az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. - tájékoztatta a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-t.A MKIF, a Peter Cerny Alapítvány és a Pro Filii Alapítvány közös közleménye szerint a társaság ezzel három hónapra biztosítja a hazai kora- és újszülött mentés zászlóshajójának zavartalan működését. A közleményben azt írták, hogy a hazai gyorsforgalmi utak nagy részét üzemeltető, fenntartó és felújító vállalat és a Peter Cerny Alapítvány kapcsolata tavaly kezdődött. 2023. augusztusában egy, a mentőautókba rendszeresített úgynevezett vérgázelemző készülék beszerzését támogatta a társaság a Pro Filii Alapítványon keresztül. Az eszköz egy csepp vérből már a helyszínen képes életmentő információkat adni az orvosoknak arról, milyen ellátásra van szüksége egy segítségre szoruló picinek - ismertették, hozzáfűzve, hogy ez az eszköz rögtön az első napon életet mentett.
    

A közleményben idézték Németh Tamást, az MKIF Zrt. vezérigazgatóját, aki a támogatással kapcsolatban elmondta: "az MKIF Zrt. azért jött létre, hogy magasabb szolgáltatási szinten, minél zökkenőmentesebb és biztonságosabb legyen a társaság kezelésében lévő hazai gyorsforgalmi utak használata. Kötelességünknek érezzük, hogy támogassuk azt a szervezetet, amely ugyanezt a biztonságot nyújtja a kora- és újszülötteknek a közép-magyarországi régióban. Társaságunk büszke arra, hogy ezt a társadalmilag fontos és speciális feladatot a Pro Filii Alapítványon keresztül ismét támogathatjuk és segítségére lehetünk a segítőknek" - hangsúlyozta a közlemény szerint a vezérigazgató.
    

A napokban 35 éves fennállását ünneplő Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért 1989 óta üzemelteti folyamatosan az éjjel-nappal működő koraszülött mentő- és szállító rohamkocsi szolgálatát - emlékeztettek a közleményben, hozzátéve, hogy a négymillió lakosú közép-magyarországi régióban az alapítvány évente 35 ezer szülésből 2800 koraszülött, illetve beteg újszülött optimális életkezdését, minőségi túlélését biztosítja. Működése során az alapítvány eddig több mint 95 ezer koraszülött és beteg újszülött mentésében és szakszerű szállításában vett részt - tájékoztattak.
    

Somogyvári Zsolt, a Peter Cerny Alapítvány elnöke a támogatásról szólva kiemelte: "olykor a segítő is segítségre szorul, a legjobbkor érkezett az MKIF Zrt. felajánlása a Pro Filii Alapítványon keresztül. A Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat valamennyi szakembere nevében hálásan köszönjük a gyors és szó szerint életmentő támogatást, amellyel közel 700 koraszülött mentését és szállítását fogjuk tudni biztosítani a nyár során" - idézték a közleményben az alapítványi elnök szavait.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com