Miniszterelnöki megbízott: a jövő év elejére készül el a védőnőkkel folytatott konzultáció összegzése

A jövő év februárjának végére, márciusának elejére készül el az összegzés, amelyet a kormány asztalára tesznek le a védőnők helyzetével és jövőképével kapcsolatban - mondta a stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken az M1 aktuális csatornán.Nyitrai Zsoltot arról kérdezték, hogy kedden bejelentették, a kormány szakmai párbeszédet, konzultációt indít a védőnőkkel, hogy az ötezer egészségügyi dolgozó elmondhassa véleményét a munkájáról és javaslatokat tehessen a döntéshozóknak. Nyitrai Zsolt úgy fogalmazott, a védőnőket várják a szakmai, személyes konzultációra, amely "nem is lesz nyilvános, hogy el tudják mondani őszintén és kendőzetlenül a véleményüket".

Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnőtagozatának vezetője a műsorban azt mondta: a védőnőket "leginkább a bérrendezés és a bérfeszültség foglalkoztatja", hiszen míg egy kórházi védőnő egészségügyi szakdolgozói bértábla alapján kapja a fizetését, a területen dolgozó védőnőknél lehetnek fenntartók az önkormányzatok, önkormányzati társulások, intézmények, vállalkozások, és a finanszírozás "nem egyformán jelenik meg a juttatásokban és a bérezésben". Ezt szeretné összegyűjteni és ezt tárja a kormány elé, ahogy vége a konzultációnak - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com