MSZP: bicskanyitogató, ahogy az Orbán-kormány az egészségügyet kezeli

Bicskanyitogatónak nevezte az egészségügy kormányzati kezelését csütörtöki online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője, az EP közegészségügyi bizottságának tagja.Az ellenzéki politikus arról beszélt: az elmúlt egy évtizedben vagy kilopták a pénzt az alulfinanszírozott rendszerből, vagy be sem tették a szükséges forrásokat, ezért is fontos, hogy a következő uniós ciklusban az eddigi összeg többszöröse áll rendelkezésre az egészségügy céljaira, és az EU helyreállítási keretéből is minél nagyobb hányadot lehessen az ágazatra fordítani.

    
Ujhelyi István bírálta a kormányt, amiért a nemzeti helyreállítási alap az eredetileg tervezettnél 410 milliárd forinttal kevesebbet fordítana az egészségügyre, lemondva például az ágazatban dolgozók lakhatási viszonyainak javításához szükséges beruházásokról, valamint az alapellátás-fejlesztésre előirányzott 200 milliárd forintról.
    

A kormányzatnak fogalma nincs arról, hogy milyen helyzetben van a magyar egészségügyi ellátórendszer - fogalmazott a szocialista politikus, aki az ágazat normális finanszírozásának megteremtését sürgette. Arra szólította fel a kormányzatot, hogy térjen vissza a nemzeti helyreállítási terv első verziójában foglaltakhoz, és ahhoz képest ne kurtítsa az egészségügyre szánt összegeket.
   

Szelényi Zoltán orosházi főorvos, az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselőjelöltje azt kifogásolta, hogy a kormányzat tervei szerint a közeljövőben kisvárosi kórházi osztályokat zárnának be és kétezer kórházi ágyat szüntetnének meg mindennemű társadalmi egyeztetés nélkül. Konszenzusos, kormányzati ciklusokon átívelő egészségügyi reformot sürgetett, hangsúlyozva, egy ilyen átalakítás kifutása legalább egy évtizedet vesz igénybe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com