Nemzeti Innovációs Ügynökség: Európa legnagyobb innovációs hálózatához férhetnek hozzá magyar egészségügyi startupok

A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlajára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) csatlakozik az EIT (Európai Innovációs és Technológiai Intézet) Health InnoStars hálózatához, hogy elősegítse a jövőbemutató egészségügyi innovációk sikeres piacra lépését Magyarországon és Európában - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.A tájékoztatás szerint az együttműködés fontos mérföldkövet jelent az egészségügyi innovációval foglalkozó magyar vállalkozások számára, hiszen az EIT Health InnoStars kiterjedt hálózatához való hozzáférés kaput nyit számukra az európai partnerekhez és rajtuk keresztül az európai és nemzetközi piacokhoz.
    

A kormány innovációs stratégiájában meghatározott négy fókuszterület közül az egyik az egészséges életre összpontosít - közölték. A NIÜ elkötelezett az egészségügy innovációjának előmozdítása mellett, amely összhangban van az EIT Health InnoStars célkitűzéseivel - tették hozzá. Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója a közleményben kiemelte: a magyar innovatív vállalkozások számára kiemelt jelentőségű a partneri kapcsolatok kialakítása az európai piacokon, és ezzel növelhető a magyar gazdaság exportkapacitása is.
    

Pongrácz Ferenc, az EIT Health InnoStars regionális igazgatója szerint a megállapodás nemcsak a tehetséges magyar innovátorok számára teremt új lehetőségeket, hanem ezek a vállalkozások egész Európában hozzájárulnak az új egészségügyi megoldások kifejlesztéséhez. Az EIT Európa legnagyobb innovációs ökoszisztémája, amely Európa több mint 50 innovációs központjában csaknem 2400 partnert fog össze a legjobb üzleti, kutatási és oktatási szervezetektől.
    

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) az innovatív vállalkozói és kutatói utánpótlás erősítésén, az innovatív vállalatok és startupok hazai- és külpiacra jutásának támogatásán keresztül segít javítani az ország innovációs teljesítményét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com