NGM: hatmilliárd forint jut Pest megyei egészségügyi intézmények fejlesztésére

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára ismertette: a pályázat az alapellátáshoz tartozó háziorvosi szolgálat, a fogorvosi szolgálat, az ügyeleti ellátás, a védőnői szolgálatnak helyet adó épületek, épületrészek fejlesztésére, új épületre, a működő iskolaorvosi rendelők infrastruktúra-fejlesztésére, valamint eszközbeszerzésre is lehetőséget nyújtott egyenként 10-200 millió forint támogatási összegben.

Rákossy Balázs elmondta: a felhívásra 101 pályázat érkezett mintegy 9 milliárd forint értékben, amely meghaladta a rendelkezésre álló keret csaknem kétszeresét. Emiatt és a megalapozott szükségletekre tekintettel a tárca az eredeti támogatási keretösszeget 1,3 milliárd forinttal emelte meg. A 6,1 milliárd forintos keretből mintegy 60 Pest megyei egészségügyi alapellátást nyújtó intézmény fejlesztése valósulhat meg a következő években - tette hozzá.



Az államtitkár emlékeztetett: Pest megye most a fővárossal együtt a Közép-Magyarország régióhoz tartozik, amely az uniós besorolás szerint fejlett régiónak számít -Budapest átlagnál magasabb fejlettségi mutatói miatt -, és ezért az ország más részeihez képest jóval kevesebb uniós támogatáshoz juthat. Ennek ellensúlyozására a kormány a Pest megyei önkormányzatok és vállalkozások fejlesztéseire 2016 és 2021 között 80 milliárd forintos célzott, hazai költségvetési forrás biztosításáról döntött.

A döntés rögzíti a támogatás fő stratégiai fejlesztési irányait, köztük az önkormányzati közfeladat-ellátás infrastrukturális feltételeinek javítását, amelynek keretében tavaly június végén tette közzé a nemzetgazdasági tárca a pályázati kiírást a Pest megyei települési önkormányzatoknak 4,8 milliárd forint keretösszeggel

MTI

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com