NNK: sikeres az oltási akcióhét

Az oltási akcióhét első három napján 388 ezren vették fel a védőoltást, közülük 48 ezren az első, 319 ezren harmadik oltásért keresték fel az oltópontokat - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője csütörtökön a közmédiának.Galgóczi Ágnes úgy fogalmazott: nagy siker az oltási hét, és az oltásokkal életeket menthetünk meg. Kiemelte, mindenkinek érdemes kérni a harmadik, emlékeztető oltást is, hiszen azzal a szervezet védekezési képessége ismét 80-90 százalékos lesz. Emlékeztetett, hogy hétfőtől vasárnapig reggel 7 és este 7 között várják az oltást felvenni szándékozókat a kórházi oltópontokon regisztráció és időpontfoglalás nélkül.
    

A szakember kitért arra, hogy a kormány várja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlását az 5-11 éves korosztály olthatóságáról, és ha a Pfizer-vakcinája megkapja az engedélyt, Magyarország készen áll arra, hogy elkezdődjön az oltási program abban a korosztályban is. Galgóczi Ágnes közölte: elegendő vakcina áll rendelkezésre, Magyarország a gyerekeknek külön lekötött oltóanyagot. "Az oltás az egyetlen hatékony fegyver a járvány megfékezésére" - szögezte le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com