NNGYK: a múlt héten csaknem 37 ezren fordultak orvoshoz

Az év negyedik hetében - január 22. és 28.

között - 36 900-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtöki heti jelentésében.Akut légúti fertőzés tüneteivel 233 400 ember fordult orvoshoz. Azt írták: az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz forduló betegek 38,5 százaléka gyerek, 29,8 százaléka a 15-34 éves, 22,7 százalékuk a 35-59 évesek, míg 9 százalékuk a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
    

Az év negyedik hetében tizenhét közigazgatási területen nőtt, egy területen csökkent és két területen nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Zala vármegyében volt, a legkevesebb Heves, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében.
    

Múlt héten az NNGYK laboratóriumába 298 betegtől érkezett légúti minta, az influenza pozitivitási arány 30,3 százalék, a SARS-CoV-2 pozitivitási arány 8,8 százalék volt. Akut légúti megbetegedés halmozódásáról két jelentés érkezett. Egy Hajdú-Bihar és egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei óvodából jelentettek köhögéssel és lázzal, felsőlégúti tünetekkel járó megbetegedéseket. Kórházba a múlt héten 222 ember került súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 19-en szorultak intenzív ellátásra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com