NNGYK: ebben a tanévben is ingyenesen igényelhető a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás

A nemzeti immunizációs program részeként 2014 óta a 7. osztályos lányok, 2020 óta pedig már a 12 éves fiúk szülei is térítésmentesen igényelhetik minden év szeptemberében a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást gyermekeik számára - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint a HPV-vakcina akkor fejti ki leghatékonyabban a hatását, ha még a szexuális élet megkezdése előtt beadják, ezért szerepel a hazai oltási naptárban a 7.

évfolyamos, azaz általában 12-13 éves korú tanulók oltása.

A szülők a tanév első napjaiban megkapják a tájékoztatót, amely tartalmazza a nyilatkozatot, amit kitöltve és aláírva kell visszajuttatniuk az iskolába szeptember 1. és 12. között, a gyerekek így juthatnak hozzá az ingyenes oltáshoz - írták.

Közölték azt is, hogy a HPV okozta fertőzés nagyon gyakori, szinte minden ember (nők és férfiak egyaránt) átesik rajta élete során legalább egyszer; a HPV-fertőzés következményei mindkét nemet érinthetik, a rosszindulatú daganatok 5-6 százalékáért a HPV felelős.

A vakcinát az iskolaorvos adja be a felkarba, két alkalommal, 6 hónap különbséggel, a védettség kialakulásához mindkét oltás szükséges. A vakcina biztonságos, nem tartalmaz élő vírust és nem változtatja meg a sejtek működését - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy 2024-ben országosan a 12-13 éves lányok 81 százaléka, és az ugyanilyen korú fiúk 76 százaléka részesült védőoltásban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com