NNGYK: nőtt a influenzaszerű és az akut, légúti fertőzés tünetekkel orvoshoz fordulók száma

Nőtt a influenzaszerű és az akut légúti fertőzés tünetekkel orvoshoz fordulók száma az 50. heti adatok szerint - közölte Molnár Zsuzsanna, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) osztályvezető főorvosa péntek délelőtt az M1 aktuális csatornán.Hozzátette: az 50. héten az országban figyelőszolgálati jelentések alapján mintegy 40 200-an influenzaszerű tünetekkel, 295 600-an akut légúti fertőzés tüneteivel fordultak orvoshoz. A tájékoztatása szerint az Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laboratóriumában elvégzett virológiai vizsgálatok alapján, a sentinel orvosoktól beérkezett minták mintegy 43 százaléka volt koronavírusra, 5,5 százaléka influenzára pozitív, emellett egyéb kórokozókat, légúti óriássejtes vírust (RSV-t) és úgynevezett humán metapneumovírust is kimutattak a mintákban.
    

Az osztályvezető tudatta azt is, hogy az 50.

héten egy óvodai közösségi járványról is kapott jelzést az NNGYK, amelyben az influenza A vírusát állapították meg kórokozóként. A súlyos akut légúti fertőzéssel felvett betegek száma is nőtt az elmúlt héten, a 339 felvett betegből 247 koronavírus miatt, 7 RSV-vírus miatt, ketten influenzavírus miatt kerültek kórházba - tudatta.
    

A koronavírussal kórházba kerültek több mint 70 százaléka a 60 év feletti korosztályból került ki. Ezekből az adatokból jól látható, hogy légúti fertőzések mögött több korokozó is áll egyszerre, de a legtöbb megbetegedést a koronavírus okozza - fűzte hozzá a főorvos. Az elmúlt héten  15 influenzavírust azonosítottak, abból 14 volt influenza A és egy influenza B, így elmondható, hogy Magyarországon jelenleg influenza-járványról nem beszélhetünk - közölte.
    

Az európia országokban is hasonló a helyzet, a koronavírus cirkulációja mindenhol magasabb, mint a szezonális influenza és az RSV-vírus cirkulációja - mutatott rá az osztályvezető. Hangsúlyozta: az influenzás megbetegedések száma külföldön és hazánkban is nőtt, és az influenza aktivitás fokozódni fog, de jelenleg még nem lehet megmondani, hogy e tekintetben milyen szezonunk lesz. Hozzátette: ezt nagyon sok tényező befolyásolja, elsősorban az, hogy az influenza B vírus illetve az influenza A vírus H1 vagy H3 altípusa lesz domináns.
    

Megemlítette azt is, hogy a koronavírus tekintetében a szennyvízadatok stagnálást mutatnak. A műsorban a főorvos kitért arra is, hogy a koronavírus elleni védőoltás javaslata megváltozott, átértékelődött az oltás Magyarországon. Nagyon sok ember rendelkezik oltásos immunitással, illetve úgynevezett hibrid immunitással.


Elsősorban az idős, krónikus betegséggel szenvedő személyek számára javallott a védőoltás, hiszen ők egy fertőzést követően súlyosan megbetegedhetnek, emellett a krónikus betegek és az egészségügyi dolgozók is kérhetik a védőoltást - fűzte hozzá Molnár Zsuzsanna. Az oltópontokon elérhető a Moderna legújabb Covid-19 elleni vakcinája és a háziorvosoknál az influenza elleni védőoltás - hangzott el a műsorban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com