NNK: a korábbiaknál laposabb járványhullámra lehet számítani

Az átoltottság valószínűleg befolyásolja az esetszámok dinamikáját, így a korábbiaknál laposabb járványhullámra lehet számítani - mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.Hozzátette: míg például Romániában alacsony átoltottság mellett robbanásszerűen növekedő esetszámmal, az egészségügyi rendszert megterhelő járvánnyal állnak szemben, addig Magyarországon az esetszámok emelkedésének mértéke nem hasonlítható a romániai léptékhez.
    

Mint mondta, a koronavírusról az elmúlt másfél évben megtanultuk, hogy nagyon könnyen változik a genetikai állománya. A delta variánsnak az eddigieknél rövidebb a lappangási ideje, jobban fertőz, illetve azzal, hogy az allergiával összetéveszthető tüneteket okoz, nehéz diagnosztizálni. Ezzel összefüggésben a járványügyi osztályvezető az oltás fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta: a kormány újabb oltási kampányt tervez a november 22-ei hétre, amikor az oltatlanok is előzetes időpontfoglalás nélkül vehetik fel a vakcinát bármelyik oltóponton. Hozzátette: a 60 év felettieknek szóló augusztusi és szeptemberi oltási kampányban az oltások igénybevételének elősegítéséért személyesen keresték fel őket a háziorvosok és orvostanhallgatók.
   

Kitért arra is, hogy az Egyesült Államokban már az 5-11 éveseket oltják Pfizer/BioNTech vakcinákkal. Az oltás elfogadását már az Európai Gyógyszerügynökségnél is kérvényezték, a döntés év végére várható - fűzte hozzá Galgóczi Ágnes.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com