NNK: a települések 80 százaléka érintett a fertőzésben

A magyarországi településeknek már a 80 százaléka érintett a koronavírus-fertőzésben, ezért nagyon fontos a fertőzés terjedését megakadályozó szabályok betartása - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.Galgóczi Ágnes közlése szerint az operatív törzs és a járványügy folyamatosan figyelemmel kíséri a járványügyi helyzetet, és javaslatokat tesz intézkedésekre a kormánynak. A miniszterelnök a mai kormányülés után bejelentést tesz - mondta.

    
Az osztályvezető kiemelte: a 44.

heti adatok alapján Békéscsaba, Eger, Kecskemét, Szekszárd, Tatabánya, Veszprém, más nagyvárosok és a főváros szennyvízében is növekvő tendenciát mutat a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, tehát várható a fertőzések számának további emelkedése. A vírus örökítőanyagának nyomon követéses vizsgálatát Közép-Kelet-Európában Magyarország elsőként vezette be, és a WHO európai régiójában jelenleg is csak három ország végzi - tette hozzá.
    

Az anyagnak a szennyvízben lévő koncentrációja 4-10 nappal jelzi előre az esetszámok várható növekedését, ami felkészülési lehetőséget is ad a területi járványügyi hatóságoknak megelőző intézkedések bevezetésére, és a lakosságot is figyelmeztethetik a kockázatokra - mondta Galgóczi Ágnes. Ismertetése szerint a szennyvízvizsgálatok az ország egész területét lefedik, 19 megyeszékhelyen, több nagyvárosban és Budapesten három ponton vesznek mintát.
    

Hangsúlyozta, hogy a járvány második hullámában Európában és Magyarországon is folyamatosan nő a fertőzöttek száma. Közölte: Magyarországon az elmúlt 24 órában 3989 új fertőzöttet azonosítottak, és meghalt 84, többségében idős, krónikus beteg. Ezzel 1973-ra nőtt az elhunytak száma, a halottak átlagéletkora 76 év, 86 százaléka 65 évnél idősebb volt. 4767 beteget kórházban ápolnak, 348-an vannak lélegeztetőgépen.
    

Az osztályvezető felhívta a figyelmet a védőmaszk viselésére vonatkozó szabályok betartására és betartatására. Hangsúlyozta, hogy a maszknak a szájat és az orrot is takarnia kell, tiszta kézzel kell felhelyezni, viselés közben nem szabad megérinteni, az áll alá húzni. Ha a használat ideje alatt átnedvesedik, szennyeződik, az egyszer használatos sebészeti maszkot el kell dobni, a textilmaszk fertőtlenítő mosás és vasalás után újra használható.
    

Kérdésre válaszolva Galgóczi Ágnes elmondta: a láz, köhögés, az íz- és szagérzékelés elvesztése tipikus tünete a fertőzésnek; ha a tünetek súlyosbodnak, a nehéz légzés fokozódik, tartósan magas láz, erősebb köhögés esetén érdemes újra a háziorvoshoz fordulni, és akár mentőt hívni, mert kórházi kezelésre lehet szükség. További kérdésre adott válaszában közölte: jelenleg 1071 egészségügyi dolgozót vezényeltek át a koronavírus-fertőzés ellátása miatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com