NNK: nincs korlátozva a betegekkel való személyes találkozás az alapellátásban

A háziorvosi és a házi gyermekorvosi ellátásban a koronavírus-járvány első hulláma során elrendelt korlátozó intézkedéseket az emberi erőforrások minisztere már két éve, 2020. május 4-étől visszavonta, így az alapellátásban semmilyen, a betegellátást, illetve a betegekkel való személyes találkozást érintő intézkedés nincs hatályban - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden.Az NNK honlapján azt írták: az egészségügyi szolgáltatási tevékenységet az alapellátásban (is) az erre vonatkozó jogszabályok és a szakmai szabályok betartásával kell végezni. Ennek megfelelően egyebek mellett biztosítani kell a személyes találkozást és a betegvizsgálat lehetőségét a betegek részére, ami vonatkozik a koronavírus-gyanús betegekre is. Ha a beteg állapota indokolja, a háziorvos az otthonában keresi fel őt - tették hozzá.
    

A védőoltás továbbra is elérhető a kórházi oltópontokon, de kérhető a háziorvostól is - jelezték. A védőoltások (Covid-19, influenza) beadására tekintettel feltétlenül szükséges a háziorvosok helyszíni jelenlétének biztosítása a rendelőintézetekben - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com