NNK: tovább csökkent az influenzások száma

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint április 25. és május 1. között 5800-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel, ami 25 százalékkal kevesebb beteget jelent, mint az azt megelőző héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn.A 17. heti adatok szerint tizennyolc megyében csökkent, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében nőtt az orvoshoz fordulók száma. A betegek 24,3 százaléka gyerek, 37 százaléka 15-34 éves volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 27,7 százaléka, 11 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki.
    

Közölték azt is, hogy a tavalyi év 40. hete és az idei év 17. hete között eddig 1473 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNK laboratóriumában, ezekből 319-nél igazolták az influenza A vírust. 148 megbetegedés hátterében légúti óriássejtes vírus (RSV), 30 esetben adenovírus-, 107 esetben koronavírus-fertőzés állt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com