Novák Katalin: családbarát szülészeteket hoz létre a kormány (2.rész)

Novák Katalin azt hangoztatta: nem új szülészeteket hoznak létre, hanem a szülészeti osztályok mindegyikénél lesz egy minimumszabvány, -elvárás, amit teljesíteni kell.

A fejlesztéshez forrásokat biztosít a kormány. A cél, hogy a szülés pozitív élmény legyen minden szülő nő számára, hogy később ismét merjenek gyermeket vállalni - tette hozzá. Szorosan kapcsolódik ehhez, hogy a kormány 2020-ig tizennégymilliárd forintból hat gyermekcentrumot fejleszt. Ennek révén növekszik majd a gyermek sürgősségi ellátás kapacitása, javul a hozzáférés - hívta fel a figyelmet.

Novák Katalin kiemelte, hogy azoknak a családoknak segítsenek, akiknek a gyermekei nehéz helyzetbe kerülnek.

Beszélt arról is, hogy a kormány az egészséges életmód érdekében vezette be a népegészségügyi termékadót, az oktatásban ezért alakította ki az egészséges büfét és alkotta meg a közétkeztetési rendeletet. Beszámolt arról is, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottságának budapesti ülésén elhangzott: Magyarország élen jár a gyermekek átoltottságában.



A szombatig tartó kongresszuson mintegy ötszáz gyermekorvos vesz részt, akiknek tíz százaléka a határon túlról érkezett Győrbe. Kárpát-medencei magyar gyermekorvosok második éve vesznek részt a kongresszuson. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára kiemelte, a határon túli magyarság megőrzése és gyarapodása érdekében fontosak a kormánynak a határon túli magyar gyermekorvosok, mert hozzájárulnak a közösségek megmaradásához. Közlése szerint a szülőkön és az anyanyelvi oktatás részvevőin túl a magyar gyermekorvosokat is szeretné megszólítani a kormány a külhoni magyarság erősítése érdekében, hogy a jövőben is vállaljanak szerepet a magyar családok életében.

A kormány kiemelt célja, hogy minden, a magyar megmaradást biztosító szakterületen megteremtődjenek azok a hálózatok, amelyek segítségével a területek képviselői kapcsolatba léphetnek egymással. Ezért támogatja az államtitkárság a külhoni magyar gyermekorvosok részvételét a kongresszuson - fogalmazott. Beszélt arról is, hogy szeretnék kialakítani a Kárpát-medencei szülészek és védőnők hálózatát is.

A Magyar Gyermekorvosok Társasága kongresszusán egyebek mellett a gyermek immunológiai kórképekkel és a gyermek sürgősségi- és kardiológiai ellátással foglalkoznak, de a gyermekpszichiátria gyakorlatára is kitérnek.

MTI

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com