OKFŐ: befejeződött a skill-laborhálózat létrehozása az országban

Befejeződött a skill-laborok országos hálózatának kiépítése az egészségügyben - közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) hétfőn az MTI-vel.Az OKFŐ, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem konzorciumi partnerségében létrejövő fejlesztés a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, az Európai Regionális Fejlesztési Alap 13,5 milliárd forintos támogatásával - írták a közleményben.
    

Ezzel a három egyetemi központban és tizenhat megyei oktatókórházi laborban lehetővé vált a diagnosztikus, terápiás és életmentő beavatkozások gyakorlati oktatása szimulációs környezetben, valamint kidolgoztak egy egységes képzési programot és oktatói hálózatot is. Mint írták, ma már csaknem minden, a betegellátáshoz szükséges beavatkozás modellezhető és elsajátítható szimulációs környezetben is, ezért a szimuláció egyre nagyobb szerepet kap az oktatásban, az új technológiák bevezetésénél az egészségügyben és a betegbiztonságban.         


A program keretében a kórházakba 254 féle készségfejlesztő és szimulációs eszköz került, kórházanként átlagosan 1020 eszköz, a vérnyomásmérőtől a betegszimulátor babákig. Így ebben az oktatási környezetben élethű helyzetek modellezésével sajátíthatók el ápolói, orvosi műfogások, mint például az újraélesztés, az érkanül behelyezése vagy a szülészeti ultrahangvizsgálat, de a legkorszerűbb laparoszkópos technikában is rutin szerezhető. A projekt 2017 szeptemberében indult és idén márciusban zárult.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com