OKFŐ: javulnak az egészségügyi szakdolgozók lakhatási körülményei

Javulnak az egészségügyi szakdolgozók lakhatási körülményei - közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) kedden az MTI-vel.Közleményük szerint 13 milliárd forintos európai uniós támogatásból 12 vármegyei és egy városi kórházhoz kapcsolódóan, összesen 15 helyszínen új, illetve korszerűsített szálláshelyeket alakítottak ki az egészségügyi szakellátásban dolgozók részére. Kecskeméten, Nyíregyházán és Szombathelyen új nővérszállót építettek, összesen 238 új férőhellyel - írták. Hozzátették, hogy az egy-, illetve kétszemélyes lakóegységekből álló épületek megjelenésükben és funkcionalitásukban is kiszolgálják a lakók igényeit, valamint megfelelnek a hatékony üzemeltetésre vonatkozó elvárásoknak is.
    

Ismertették, hogy további 10 kórházhoz kapcsolódva, 12 helyszínen épületeket újítottak fel és alakítottak át, és ezzel 1266 férőhelyet biztosítottak az egészségügyi dolgozóknak. A fejlesztés hozzájárul a szakmailag felkészült, elkötelezett egészségügyi szakemberek megtartásához, a szakmaelhagyás és az egészségügyi humánerőforrás elvándorlásának megelőzéséhez, valamint az egészségügyi pálya vonzóbbá tételéhez - hangsúlyozta az OKFŐ.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com