OKFŐ: pszichiátriai gondozókat újítottak fel több mint négymilliárd forintból

Harmincnégy pszichiátriai gondozó felújítása, három új gondozó és négy új, a pszichiátriai járóbeteg-ellátáshoz kapcsolt nappali terápiás részleg kialakítása történt meg az országban 4,724 milliárd forintból - közölte a konzorciumvezető Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemi konzorciumi partnerek részvételével megvalósuló program "a lakosságközeli pszichiátriai gondozás feltételeinek javítását célozta".
    

A projekt keretében többek között orvostechnikai, informatikai eszközök, bútorok, pszichodiagnosztikai eszközök beszerzése is történt 61 intézménynél. "A fejlesztés eredményeképpen a pszichiátriai vagy addiktológiai gondozást igénylő betegek hatékony segítséget kaphatnak" - írták, hozzátéve, hogy "a pszichiátriai gondozókban dolgozó szakemberek számára az infrastrukturális fejlesztések kényelmesebbé teszik a munkavégzést, a projekt megvalósítása során biztosított térítésmentes képzések pedig növelték a szakmai kompetencia színvonalát".
    

Kitértek arra, hogy Magyarországon a súlyos és/vagy krónikus pszichiátriai megbetegedések (például szkizofrénia, depresszió, demencia) az emberek százezreit érintik, az alkoholizmus magyar népbetegségnek tekinthető. A magyar statisztikák szerint a lakosság nagyjából egynegyede szenved valamilyen enyhe, középsúlyos vagy súlyos pszichiátriai betegségben. "Ezért fontos hazánkban a gondozói hálózat egyenlőtlenségeinek javítása, amelyben ez a projekt mérföldkőnek tekinthető" - olvasható az OKFŐ közleményében. A fejlesztés a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com