Ónodi-Szűcs: tisztességgel elvégeztük a munkát

Az elmúlt években elért eredményeket, a tisztességgel elvégzett munkát emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára a Magyar Kórházszövetség egri kongresszusán pénteken. Ónodi-Szűcs Zoltán arról is beszélt, hogy meglátása szerint az új kormány változatlanul a 2010 óta érvényesülő értékek alapján működteti majd az egészségügyi ellátórendszert.Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, teljesítették a páciensek ellátásának javításáért, a várólisták rövidítéséért, a humán erőforrások megszervezéséért, valamint az ellátórendszer finanszírozásáért tett vállalásaikat. Hangsúlyozta, hogy a várólisták hossza alapján Magyarország a 2-3. helyen áll Európában.

    
Jónak nevezte az államtitkár az egynapos műtéteknél elért eredményeket is. Ezeknek a műtéteknek a száma hét év alatt megduplázódott. Ugyancsak sikeresen fejlesztették ki az elektronikus egészségügyi rendszer infrastruktúráját - tette hozzá. A humánerőforrás-helyzetről szólva a legneuralgikusabbnak az orvoshiányt nevezte Ónodi-Szűcs Zoltán, aki ugyanakkor kiemelte, hogy nyolc év alatt nagyon fontos döntések születtek az előrelépésért. Ennek is köszönhetően 13 százalékkal többen végeztek orvoskaron, mint az előző nyolc esztendőben, a szakorvosi képzésben pedig 28 százalékos volt a növekedés - említett példákat.
    

A rezidensi és ápolói ösztöndíjakról szólva úgy fogalmazott: minél többen lépnek be az ösztöndíjprogramba, annál kevesebben akarnak elmenni az országból. A gyógyító-megelőző kassza sok száz milliárd forinttal nő a következő parlamenti ciklusban - mondta az államtitkár, aki megköszönte segítőinek az elmúlt években végzett tevékenységét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com