Operatív törzs: 14 ezer ügyben járt el az ügyeleti központ

Az operatív törzs ügyeleti központja 14 ezer ügyben járt el a szervezet megalakulása, február 5. óta - ismertette a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a szerdai online sajtótájékoztatón.Lakatos Tibor hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány leküzdése érdekében folyamatosan elemezték a járvánnyal kapcsolatos adatokat. A többi között összegezték a kontaktkutatásokat, nyilvántartották a házi karanténra kötelezetteket, a fertőzött egészségügyi dolgozók és honvédelmi alkalmazottak, a rendelkezésre álló lélegeztető gépek számát, a védőeszközök mennyiségét.

    
Az ügyeleti központ zöldszámán 18 765 hívást fogadtak, 64 674 lakossági e-mailre válaszoltak és több mint száz alkalommal álltak ki a sajtó elé - tette hozzá a rendőr ezredes, aki abból az alkalomból összegzett, hogy befejeződik az operatív törzs rendszeres sajtótájékoztatóinak sora. Emlékeztetett: a különleges jogrend bevezetésével a kormány lehetőséget adott arra, hogy koronavírus-járvánnyal kapcsolatos betegségek megelőzése, leküzdése érdekében az egészségügyi hatósági tevékenységet a rendőrség is segítse.
    

A 4078 igazolt fertőzöttel kapcsolatban 3647 kontaktszemélyt kutattak fel, a legtöbb kutatást Budapesten és Pest megyében végezte a rendőrség. Az ügyeleti központ egy felajánlásnak köszönhetően grafikus térinformatikai rendszert működtetett, amelyben több mint 60 ezer, hatósági házi karanténban lévő ember adatait és földrajzi koordinátáit rögzítették, ezekből a járvány terjedésére vonatkozó következtetéseket tudtak levonni.
    

Megemlítette azt is, hogy az ügyeleti központ nyilvántartást vezetett a védőeszköz-készletekről, a kórházi ágyak foglaltságáról, a lélegeztetőgépen lévő betegekről és a járvány ideje alatt az operatív törzshöz érkezett felajánlásokról. Június 16-áig 385 felajánlás érkezett, amelyek jelentős részben egyéni védőeszközök és szolgáltatások voltak. Az adományokat az Állami Egészségügyi Ellátó Központba, illetve az önkéntesség akciócsoporthoz továbbították - közölte.
    

Lakatos Tibor azt mondta, bízik abban, hogy az ügyeleti központ munkatársainak hatékony együttműködése hozzájárult a védekezés eredményességéhez. Kiss Róbert rendőr alezredes, az ügyeleti központ munkatársa elmondta: szerdától személyforgalomban korlátozás nélkül be lehet lépni Romániából Magyarországra.
    

Szólt arról is: elérhetővé vált az utazási korlátozások feloldásáról tájékoztató európai uniós honlap. Ott naprakész információk találhatók a korlátozások feloldásáról, és a karanténkötelezettségekről. A honlap az EU valamennyi nyelvén elérhető - tette hozzá. Közölte: a 65 évesnél idősebbek vásárlási időtartamára vonatkozó szabály megsértése miatt a rendőrök eddig 85 embert figyelmeztettek, 73-ra helyszíni bírságot szabtak ki, 111-et feljelentettek. A kijárási korlátozás szabályainak megsértése miatt 26 756 embert figyelmeztettek, 13 146 helyszíni bírságot szabtak ki, és 11 504 ember ellen tettek feljelentést.
   

Március 12-étől 648 981 esetben ellenőrizték a hatósági házi karantén szabályainak betartását, ezek 0,44 százalékában tapasztaltak szabályszegést - mondta Kiss Róbert.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com