Operatív törzs: az intézkedések megszegése miatt 599 esetben intézkedett a rendőrség

A rendőrség eddig 599 esetben járt el a múlt hét óta érvényben lévő kormányrendeletben meghatározott védelmi intézkedések megszegése miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.Kiss Róbert alezredes tájékoztatása szerint közérdekű üzem megzavarása, valamint a kereskedelmi üzletekben és közintézményekben a védelmi intézkedések megszegése miatt 43 rendőri intézkedést kezdeményeztek; 20 esetben pedig nem vagy nem megfelelő módon viselték a maszkot a tömegközlekedési eszközökön. Utóbbi miatt 16 embert figyelmeztettek a rendőrök, a többi esetben pedig szabálysértési feljelentést tettek.

    
Az üzletekben, vendéglátóhelyen vagy más intézmény területén 23 alkalommal intézkedtek csütörtökön, amiért az emberek nem tartották be a védelmi intézkedéseket: 17 embert figyelmeztettek, hárman helyszíni bírságot kaptak, hármat pedig feljelentettek a rendőrök. A járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta 599-szer intézkedtek a rendőrök a védelmi intézkedések megszegése miatt - tette hozzá az alezredes.
    

Elmondta azt is, hogy csütörtökön az ország területén áthaladásra vonatkozó szabályok megsértése miatt 58 esetben intézkedtek. Kiss Róbert ismertette azt is, hogy csütörtökön 2787 hatósági házi karantént rendeltek el - ebből 556-ot az ország területére lépőkkel szemben -, és jelenleg 22 906-an vannak karanténban. A rendőrök csütörtökön 11 290 alkalommal ellenőrizték a karanténszabályok betartását, a karantén elektronikus ellenőrzéséhez kapcsolódó mobiltelefonos applikációra pedig 1182-en regisztráltak.
    

A járvánnyal összefüggésben március 4. óta 472 büntetőeljárást indítottak, és 89 embert gyanúsítottak meg - tette hozzá. A határforgalomról elmondta: Röszke autópálya-átkelőnél teherforgalomban háromórás, Beregsuránynál a belépő személyforgalomban pedig kétórás a várakozás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com