Operatív törzs: hétfőn megnyílik a Cered és Tajti közötti határátkelőhely

Október 12-én megnyílik a Magyarország és Szlovákia közötti Cered-Tajti határátkelőhely a személyforgalom számára - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.Gál Kristóf közölte: hétfőtől Cered és Tajti között naponta két alkalommal - reggel 7-9 óra között, valamint délután 16-18 óra között - biztosított a határátlépés a kétoldalú személyforgalom számára. A szóvivő az ingázókat érintő különleges szabályokra vonatkozó kérdésre elmondta, annak rendjét a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló kormányrendeletben határozták meg. Hozzátette: az ingázó akár ki-, akár belép az országba, az országhatártól számított 30 kilométeren belül köteles tartózkodni és a tartózkodás időtartama nem haladhatja meg a 24 órát.

    
Gál Kristóf elmondta: a maszkviselés szabályainak megszegése miatt országszerte 33 esetben intézkedtek a rendőrök csütörtökön, hatszor azért, mert a tömegközlekedési eszközön utazók nem vagy nem megfelelő módon viselték a maszkot, 27 esetben pedig azért, mert a kereskedelmi üzletben vagy a kormányrendeletben meghatározott egyéb zárt helyen szegték meg a védelmi intézkedés szabályait.
    

A rendőrök 21 alkalommal figyelmeztetéssel éltek, két esetben helyszíni bírságot szabtak ki, tíz embert feljelentettek - ismertette. Kiemelte: a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet szeptember 21-i hatálybalépése óta csütörtök éjfélig a védelmi intézkedésekkel kapcsolatban elkövetett szabálysértések miatt országosan 979 esetben intézkedtek a rendőrök.
    

A zenés-táncos rendezvények megtartására, valamint a vendéglátóhelyek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályok be nem tartása miatt csütörtökön 11 esetben tettek feljelentést a rendőrök. Gál Kristóf elmondta azt is, hogy csütörtökön az ország területén történő átutazásra vonatkozó szabályok megsértése miatt két embert figyelmeztettek, 74-en helyszíni bírságot kaptak, egy átutazót pedig feljelentettek a rendőrök.
    

Közölte azt is, hogy csütörtökön 3298 hatósági házi karantént rendeltek el, ebből 518-at az ország területére belépőknél. Jelenleg 22 385-en vannak hatósági házi karanténban. A rendőrök csütörtökön 10 546 esetben a helyszínen ellenőrizték a hatósági házi karantén betartását, egy esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 33 embert pedig feljelentetek.


A karantén elektronikus ellenőrzésére kifejlesztett mobiltelefonos applikációt 1043-an használják.     A hatósági házi karantén ellenőrzésére vonatkozó kérdésre azt mondta: az ellenőrzéseket a rendőrszakmai és a járványügyi szabályok szerint végzik úgy, hogy ezek módja és gyakorisága ne sértse a karanténra kötelezett magánélethez fűződő jogát. Gál Kristóf hangsúlyozta, hogy a karanténra kötelezettek közül azoknak, akik használják a Házi karantén elnevezésű mobilalkalmazást, már nem kell személyes ellenőrzésre számítaniuk, mivel a regisztráció után elektronikusan ellenőrzik őket.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com