Operatív törzs: stagnál a szennyvízben kimutatható örökítőanyag koncentrációja

A legtöbb településen továbbra is stagnál, illetve enyhén csökken a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - mondta az operatív törzs nevében megszólaló Galgóczi Ágnes a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője beszámolt arról, hogy az 50. heti adatok alapján emelkedő tendenciát csak Szolnokon figyeltek meg. Az átlagosnál magasabb koncentrációt mértek Szolnok mellett Eger és Szombathely szennyvizében, ugyanakkor Békéscsabán, Debrecenben és Szegeden csökken a vírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte.

    
Hozzátette: az eredmények kedvező tendenciát mutatnak, de továbbra is fontos betartani a járványügyi intézkedéseket. Galgóczi Ágnes a koronavírus elleni oltóanyagokról szólva hangoztatta, hogy minden vakcina egyedi engedélyt kap az európai gyógyszerügynökségtől, dokumentációik nyilvánosak lesznek. Az alkalmazási előiratban minden, az alkalmazásra vonatkozó információ megtalálható majd, köztük az, hogy hány oltásból áll egy oltási sorozat, milyen korcsoportok olthatók be, milyen oltási reakciók várhatók, mik az ellenjavallatok, amelyek esetében nem alkalmazható a vakcina - sorolta.
    

Az osztályvezető kiemelte, hogy a koronavírus-fertőzésből gyógyultak vérplazmaadása továbbra is nagyon fontos a súlyos koronavírus-betegek gyógyulása érdekében. Ezért várják azon 18-60 év közötti gyógyultak jelentkezését, akik két hete tünetmentesek, nincsenek karanténban és nincs súlyos krónikus betegségük.
    

A 60 év felettiek egyedi elbírálás alapján, kétlépcsős kivizsgálás után adhatnak vérplazmát - hangsúlyozta. A szakember a járványügyi adatokat ismertetve elmondta: az elmúlt 24 órában 1893 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 285 763-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 107 többségében idős, krónikus beteg, velük együtt már 7237-en hunytak el a betegséggel összefüggésben.
    

Kórházban 7845 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 597-en szorulnak gépi lélegeztetésre - fűzte hozzá. Galgóczi Ágnes kitért rá, hogy Európa többi országában is zajlik a járvány, megfékezésére számos államban, köztük Németországban és az Egyesült Királyságban az eddigieknél is szigorúbb járványügyi intézkedéseket vezettek be.
    

Az osztályvezető a 2020/2021. évi influenzaszezonról azt mondta, hogy Magyarországon még mindenki élhet az infuenza elleni védőoltás lehetőségével, tekintettel arra, hogy eddig a rendelkezésre álló oltóanyagmennyiség három komponensű változatának 83, a három év alatti gyermekeknek adható típusának 36 százaléka fogyott el.
    

Jelezte, hogy a 49. héten 7800-an fordultak háziorvoshoz influenzaszerű tünetekkel, a legtöbb megbetegedés a 15-34 és a 35-59 éves korosztályban fordult elő.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com