Operatív törzs: új szabályok a Nyugat-Európába tartó vendégmunkások belépésére

A Nyugat-Európába tartó ukrán, román és szerb vendégmunkások csak meghatározott, négyórás időtartamban tudnak belépni Magyarország területére. Feltétel az is, hogy nem mutatják a koronavírus-fertőzés jeleit, igazolják, hogy megfelelnek a schengeni beutazási feltételeknek és igazolásuk van arról, hogy a célországba bejutásuk biztosított - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a keddi online sajtótájékoztatón.Kiss Róbert közölte: Röszkénél, Nagylaknál és Záhonyban naponta négy órát biztosítanak a vendégmunkások belépésére, a belépésnél sárga figyelmeztető jelzést helyeznek el a járművön, és csak a kijelölt tranzitútvonalon közlekedhetnek. A vendégmunkások kilépésére is idősávot határoztak meg.

    
Az alezredes szólt arról is, itthon az emberek a legtöbbször azzal szegik meg a kijárási korlátozás szabályait, hogy nem a megfelelő indokkal hagyják el a lakóhelyüket, és gyakran nem tartják be a meghatározott távolságot egymás között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com