Országos Kardiológiai Intézetnek nincs CT-je, se MR berendezése

Döbbenetes dolgot árult el a Klubrádiónak az egyik hallgató a napokban.

A hölgy súlyos beteg unokáját nyitott mellkassal kellett átvinni a Heim Pál gyerekkórházba, mert az Országos Kardiológiai Intézetnek nincs CT-berendezése. – számolt be róla az ATV Híradója.


A főigazgató Dr. Ofner Péter a csatornának elmondta, hogy előfordul, hogy hetente akár többször is át kell vinni a betegeket műtét közben a közelben lévő kórházakba, mert a szívklinikán nincs CT se MR -berendezés. A felnőtteket a Szent István kórházba viszik át, a betegeket ilyenkor egy külön mindennel felszerelt orvosi csapat kíséri el, hogy egyáltalán életben tudják tartani.

  

Az Országos Kardiológiai Intézet az egyetlen olyan kórház hazánkban, ahol gyerekeken szívtranszplantációt végeznek. A szívműtétek előtt azonban gyakran szükség van CT-vizsgálatra, hogy megállapítsák a beteg szervezete elbírja-e a műtétet.



A főigazgató reméli, hogy év végéig a gond megoldódik és megkapják a szükséges CT és MR gépeket. Az OKI ugyanis ígéretet kapott arra, hogy az Egészséges Budapestért Program keretében decemberben kaphatnak egy CT-t, amit januárban üzemelhetnek be. Az MR készülékre azonban még néhány évet várniuk kell.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy 2010 óta 42 százalékkal több a CT és az MR-készülék országszerte, amelyekre idén 40 milliárd forintot fordítottak.



Forrás:lajk.startlap.hu , atv.hu

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com