Országos tisztifőorvos: az oltásoknak is köszönhetően csökken a fertőzöttek száma

A védelmi intézkedéseknek és az oltásoknak köszönhetően csökken a fertőzöttek száma - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.Müller Cecília közölte, csökken az új fertőzöttek száma, az elmúlt napon 2527 új fertőzöttet azonosítottak, és 266 823-ra csökkent az aktív fertőzöttek száma. Hozzátette: kórházban 8097-en vannak, közülük 925-en szorulnak lélegeztetőgépre, ugyanakkor nő a gyógyultak száma, ők 464 750-en vannak.

    
Azt mondta, a járványügyi adatok mérsékelt, elhúzódó csökkenését látják az adatokban, elsősorban a brit mutáns miatt, amely komolyabb betegséget okoz, és a betegek hosszabb kórházi kezelést igényelnek. A járvány első és második hullámában kórházba kerülőknél gyorsabb volt a gyógyulási időszak - tette hozzá.
    

A tisztifőorvos elmondta: a következő héten egyidőben mind az ötféle vakcina elérhető lesz az oltópontokon, bár nem egyenlő arányban, hiszen eltérő azok száma, akik az egyes vakcinákból a második dózist kapják. Müller Cecília kiemelte, nő az oltásra regisztráltak és azon belül is a fiatalok száma. Így - mint fogalmazott - "megcsillan annak lehetősége, hogy megszabaduljunk ebből a pandémiás helyzettől, és az oltások növekvő számával lassan, óvatosan újra vissza tudjuk nyerni megszokott életünket". Erre kell törekedni - emelte ki.
    

Hangsúlyozta, hogy mind az öt rendelkezésre álló oltóanyag alkalmas, mindegyik megfelel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) követelményének, amely szerint a vakcináknak 50 százalék feletti védettséget kell adniuk. Aki az oltást kéri, nemcsak a saját életét, hanem más emberek életét, egészségét védi meg - mondta, hangsúlyozva, hogy a koronavírust kizárólag védőoltással lehet legyőzni.
    

Arra a kérdésre, hogy a háziorvosok külön díjazásban részesülnek-e akkor, ha Sinopharm-vakcinával oltanak, Müller Cecília azt válaszolta: a háziorvosok - függetlenül az oltóanyag fajtájától - külön díjazásban részesülnek, ha hétvégén vagy ünnepnapon oltanak. Erre egy korábbi kormányrendelet ad lehetőséget - tette hozzá.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com