Országos tisztifőorvos: bővül az oltási paletta

Bővül az oltási paletta, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) pénteken engedélyezte a kínai Sinopharm-vakcinát is - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.Müller Cecília elmondta: mostantól a Pfizer, a Moderna, a Szputnyik V és az AstraZeneca vakcinák mellett a Sinopharmmal "is számolhatunk". Az országos tisztifőorvos reményét fejezte ki, hogy ezek a vakcinák nagy mennyiségben hozzáférhetővé válnak, és így rövidebb idő alatt sikerül immunizálni a magyar lakosságot.

    
A szakember az orosz Szputnyik V vakcina bevizsgálásáról elmondta, kilenc vizsgálatból hetet elvégeztek, és mind negatív eredménnyel zárult, ami bíztató. Hátra vannak még a biológiai vizsgálatok, amelynek során be kell bizonyítani, hogy az oltóanyagban lévő adenovírus valóban nem képes szaporodni. A vizsgálatokat a jövő hét végéig befejezik - tette hozzá.
    

Közölte, a következő időszakban - az egészségügyi dolgozók és a szociális és más bentlakásos intézményekben élők után - az oltásra regisztrált idősek beoltása következik. Ebben a feladatban számítanak a háziorvosok segítéségre - emelte ki. Elmondta azt is: vasárnap estig szeretnének mindenkit beoltani valamennyi szociális és idősotthonban és más bentlakásos intézményben.
    

Ha valaki az oltás első dózisa után megbetegszik, a második adagot felépülése után megkaphatja - mondta kérdésre válaszolva Müller Cecília. Mint mondta, a teljes védelem a második oltás után hét-tíz nappal alakul ki, így nincs kizárva, hogy valaki a két oltás felvétele közötti időszakban lesz beteg. Akut megbetegedés esetén semmilyen oltás nem adható, csak a gyógyulás után. Ekkor "kicsit csúszik a második oltás beadása, de a védettség ki fog alakulni" - mondta.
    

A szakember úgy fogalmazott, azt szeretnék, ha jelentősen csökkenne a koronavírusban elhunytak száma, és széles körben alakulna ki védettség a lakosságban az oltások nyomán. A járványügyi adatokról elmondta, az elmúlt napon 1459-cel nőtt az új fertőzöttek száma, és ez az adat kiegyenlített az elmúlt napokban, látványosan azonban nem csökken. A vírus jelen van, és csak a tömeges oltás lesz kiút a járványból.
    

Csökken a kórházban kezelt covidos betegek száma - tette hozzá, ők 3649-en vannak, közülük 258 ember szorul gépi lélegeztetésre. Az aktív fertőzöttek száma százezer alá csökkent, a gyógyultak száma pedig 254 783 - ismertette.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com