Országos tisztifőorvos: ötszáz alá csökkent a kórházban ápoltak száma

Ötszáz alá csökkent a koronavírus-fertőzés miatt kórházban ápoltak száma - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.Müller Cecília az adatokat ismertetve elmondta, a fertőzés miatt kórházban ápoltak száma 483, 23-an szorulnak gépi lélegeztetésre, és az elmúlt napon három ember halt meg a betegséggel összefüggésben. Csökkent az aktív esetek száma is, jelenleg 1615 embert tartanak nyilván. Kiemelte, a járványügyi adatok továbbra is kedvezőek, csökkent mind az új igazolt fertőzöttek és az elhunytak száma, a járványgörbe továbbra is lefelé mutat.
"Bizakodóak vagyunk, hogy a járvány első hullámának a végén vagyunk" - fogalmazott.

    
Ismertette: az elmúlt 24 órában 37-tel 3678-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, eddig 476 koronavírusos beteg hunyt el. 1587-en gyógyultak meg, jelenleg 1615 aktív fertőzött van, 44 százalékuk budapesti, 56 százalékuk vidéki - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy Magyarországon százezer főre 38 igazolt fertőzött jut, Budapesten 100, Zala megyében 90, Fejérben 87, Komárom-Esztergom megyében 74, Pest megyében 40 ember. Országosan százezer főre öt haláleset esik.
    

A legtöbben, 448-an a 60 év felettiek közül haltak meg, a 30-39 éves korosztályban hárman, 40 és 49 éves kor között nyolcan, 50 és 59 éves kor között 17-en hunytak el - közölte. Tájékoztatott arról, hogy az elmúlt 24 órában igazolt fertőzöttek közül 5-en a fővárosi Óhegy utcai szociális otthon, ketten-ketten a Pesti úti, illetve a seregélyesi szociális otthon lakói, a zárt közösségeken kívül Budapesten 15, Fejér megyében két, Komárom-Esztergom megyében nyolc, Pest megyében tíz, Zalában és Nógrádban egy-egy fertőzöttet regisztráltak.
    

Közölte: eddig 521 egészségügyi dolgozó fertőződött meg koronavírussal, közülük 254-en aktív fertőzöttek, az egészségügyben dolgozók az összes fertőzött 14 százalékát jelentik. 266-an gyógyultak meg, egy beteg hunyt el. Az országos tisztifőorvos beszélt arról, hogy megkezdődött a hazai koronavírus-vakcina fejlesztése a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) együttműködésében.
    

Emlékeztetett: az NNK Európában az elsők között izolálta az új koronavírust mintegy 30-40 embertől származó mintából, amely a vakcinafejlesztés alapját képezi. A kutatók vizsgálják a vírustörzseket, és a fejlesztésre legalkalmasabbakat tenyésztik sejtkultúrákban. Jelenleg a sejtkultúrák tesztelését végzik, és a tudományos bizonyítékokat vizsgálják, hogy a vakcina a legmegfelelőbb immunválaszt fejthesse ki a szervezetben - mondta.
    

Kérdésre válaszolva felhívta a figyelmet, hogy a szabadtéri strandolás a kijelölt fürdőhelyeken engedélyezett, de be kell tartani a higiénés előírásokat és a távolságtartás szabályát. Müller Cecília elmondta azt is, hogy a gyerekeknek az óvodákban nem szükséges a maszkot viselniük, üdvözlendőnek nevezte ugyanakkor, hogy a textil törölközők helyett a papírtörlőket használnak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

A mentődolgozóknak a munkáltató annyit mondott a problémára, hogy akkor menjenek lassabban.

http://ujhazak.com