Országos tisztifőorvos: több mint kétszer annyi gyógyult van, mint ahány aktív fertőzött

Már több mint kétszer annyian gyógyultak meg a koronavírus-fertőzésből, mint ahány aktív fertőzött van - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.Müller Cecília ismertette: az elmúlt 24 órában három új pozitív esetet regisztráltak, jelenleg 4017 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván. Két beteg meghalt, az elhunytak száma 550-re nőtt. Hozzátette: 2324-en gyógyultak meg és 1134 az aktív fertőzöttek száma. Jelenleg 365 beteget ápolnak kórházakban, 20-an vannak lélegeztetőgépen.

    
Mint mondta, a legtöbb aktív fertőzött, 467 Budapesten van, Pest megyében 144, Zala megyében 185, Komárom-Esztergom megyében 139, Fejérben 138, Nógrádban 25, Csongrád-Csanádban 12, Veszprémben 8, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 7, Győr-Moson-Sopron megyében öt, Hajdú-Biharban négy, míg Borsod, Heves, Vas és Jász-Nagykun megyében 2-2, Somogyban pedig egy esetet tartanak nyilván. Baranyában, Bács-Kiskunban, Békésben és Tolnában továbbra sincs aktív fertőzött - ismertette.
    

Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy a fertőtlenítőszerek gyártására a továbbiakban nem lehet ideiglenes engedélyeket kiadni. Mint mondta, a veszélyhelyzeti jogszabályok korábban erre lehetőséget adtak, és nagyon sok ilyen engedélyt adtak ki, azonban, mivel biztosítva van az ország ellátása ezekből a szerekből, nincs szükség az ideiglenes engedélyek kiadására.
    

A szakember közölte, amennyiben a gyártók továbbra is szeretnék fenntartani gyártókapacitásukat, akkor azt már a szokásos módon kell engedélyeztetniük a jogszabályi hatósági eljárásokkal, ideiglenes engedélyt a Nemzeti Népegészségügyi Központ már nem fog kiadni. Müller Cecília közölte azt is, hogy feloldotta a hajléktalanokra vonatkozó kijárási korlátozásokat, így nekik is lehetőségük lesz arra, hogy munkavállalás miatt elhagyják azt a szállót vagy intézményt, ahol tartózkodnak. Hozzátette: jelenleg nem tudnak pozitív esetről hajléktalanszállókon.
    

Kérdésre elmondta, kedden döntenek arról, hogy az egészségügyi ellátás visszatérjen-e a járvány előtti működéséhez, a konkrét döntésekről szerdán adnak tájékoztatást.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

A mentődolgozóknak a munkáltató annyit mondott a problémára, hogy akkor menjenek lassabban.

http://ujhazak.com