Orvostechnikai Szövetség: rendezze a kormány a kórházak lejárt tartozását!

Az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) arra kéri a kormányt, hogy mielőbb intézkedjék az egészségügyi intézmények lejárt tartozásainak kifizetéséről - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.A járvány és a lejárt adósság együttesen súlyos gazdálkodási nehézséget okoz annak a csaknem négy és fél ezer, szinte kivétel nélkül mikro-, kis- és közepes vállalkozásnak, amely eszközeivel és szolgáltatásaival biztosítja a gyógyítás feltételeit, a magyar egészségügy működőképességét - tartalmazza a közlemény.

    
Hozzáteszik: a Magyar Államkincstár adatai szerint november végén 45,7 milliárd forint volt az egészségügyi intézményrendszer lejárt adóssága. A Covid-19 pandémia minden gazdasági szereplőt hátrányosan érintett. A kórházak felkészítése a járványra, ennek keretében az elektív műtétek jelentős részének elhalasztása, azaz az ellátás visszafogása a kórházi beszállító vállalkozások forgalmát is jelentős mértékben csökkentette. A cégek mindent megtettek azért, hogy a nehézségek ellenére megtartsák több tízezer munkavállalójukat, ám a jelenlegi helyzet már sokuk számára tarthatatlan - fogalmaztak.
    

Felhívták a figyelmet arra, hogy a járványhelyzetben elengedhetetlenül fontos az egészségügy folyamatos és magas szintű működésének biztosítása. A mielőbbi és teljes adósságrendezés pedig a betegellátás biztonsága és a beszállító vállalkozások működőképességének fenntartása érdekében is szükséges - áll az Orvostechnikai Szövetség közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com