OVSZ: már több mint 350-en jelentkeztek vérplazmadonornak

A felhívás óta már több mint 350-en jelentkeztek vérplazmadonornak - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.Nagy Sándor elmonda, úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány második hullámában a donornak alkalmas emberek aránya is magasabb, mint az első hullám idején: a tapasztalatok szerint már minden negyedik donor vérplazmája használható a terápiára.

   
Hozzátette, sokan vannak olyanok, akik nagyon magas antitestszintet produkálnak, de most is előfordul, hogy a betegségen átesett szervezet egyáltalán nem termel antitesteteket. Elmondta, hogy a donorok szervezetéből egy speciális szerkezet csak a vérplazmát vonja ki, amelyből 600 millilitert tudnak egyszerre gyűjteni.


Ez a mennyiség egy beteg egyszeri kezelésére elegendő, viszont a gyűjtés akár hetente megismételhető az adott donortól - fűzte hozzá, azzal együtt, hogy több visszajáró donorjuk is van. Donornak jelentkezni bármelyik véradóállomáson lehet, nem kell előzetesen időpontot egyeztetni; az OVSZ vagy a Magyar Vöröskereszt honlapján minden információ megtalálható - jelezte Nagy Sándor, hozzátéve, hogy a donoroknak egy korábbi pozitív PCR-teszttel kell rendelkezniük.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com