Parkolóház épül a nyíregyházi kórházban

Kétszintes, 361 autó befogadására alkalmas parkolóház épül a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban. A nettó 448 millió forint értékű, hazai és uniós forrásból megvalósuló beruházás alapkövét szerdán helyezték el.Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az ünnepségen az elmúlt évek nagy helyi kórházi beruházásairól szólva azt mondta, hogy az egészségügy intézmények közül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórházba, az ország legnagyobb kórházába érkezett a legtöbb uniós forrás az elmúlt időszakban.

    
Amikor a fejlesztésekről kellett dönteni, akkor három célról, a betegek biztonságáról, az ellátás hatékonyságáról, valamint a betegek és dolgozók kényelméről kellett gondoskodni - fogalmazott az államtitkár.

A nemrégiben befejeződött, több mint 16 milliárd forintos tömbkórházprojektet megemlítve Ónodi-Szűcs Zoltán megjegyezte: a mostani fejlesztés inkább már a kényelemről szól, mivel a korábbi nagy gyógyászati fejlesztések sikeresen befejeződtek.
   

A nyíregyházi kórház területén jelenleg 241 parkolóhely van, ami nem elegendő az évente a fekvőbeteg-ellátásban csaknem 80 ezer, a járóbeteg-ellátásban pedig több mint 2 millió beteget fogadó intézménynek. Adorján Gusztáv, a nyíregyházi mellett másik három megyei gyógyintézményt is magában foglaló Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója emlékeztetett, a parkolóház építése tulajdonképpen a tömbkórházprojekt utolsó szakasza, és a 2018 tavaszára elkészülő fejlesztés révén megváltozik a kórház arculata.
    

A parkolóházzal párhuzamosan épül a dolgozói óvoda, hamarosan üzembe helyezik a második MR-készüléket, tervben van egy nővérszálló építése, felújítanák a sebészeti tömb és a rendelőintézet épületeit, elvégzik egy másik telephelyen lévő pihenőház rekonstrukcióját, de lesz laborfejlesztés és egynapos sebészeti szolgáltatás is - sorolta a főigazgató.
    

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere elmondta, komoly gondok vannak a parkolással a kórházon kívül, és bár rendelkezésre áll 192 parkoló a gyógyintézmény körül, a megnövekedett forgalmat nem tudja kiszolgálni. A parkolóház mellett várhatóan egy körforgalom építése is segíti majd a közlekedést - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com