Pénzbírságot szabtak ki az ismert zenész temetését végző szolgáltatóra Szolnokon

Nem tartotta be a védelmi intézkedéseket a Grófo művésznéven ismertté vélt idősebb Kozák László temetését végző szolgáltató, ezért pénzbírsággal sújtották - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden az MTI-t.Gál Kristóf közölte: a rendőrség a járványügyi szabályok betartásának ellenőrzése során megállapította, hogy a rendezvény szervezője - jelen esetben a temetkezési szolgáltató - a vonatkozó kormányrendelet előírásainak nem tett eleget, ezért közigazgatási hatósági eljárás keretében a védelmi intézkedések be nem tartása miatt a szolnoki rendőrkapitányság pénzbírságot szabott ki.

    
A szóvivő a bírság mértékét nem ismertette. Ugyanakkor hangsúlyozta: "a temetés ideje alatt a rendőrök kegyeleti okból - a szükségesség és arányosság elvét is figyelembe véve -, tekintettel az egyházi szertartásra is, a gyászolókkal szemben nem intézkedtek". A november 11-ével életbe lépett kormányrendelet értelmében a temetésen jelenlévők száma nem haladhatja meg az ötven főt. A kormányrendelet rögzíti azt is, hogy ennek a védelmi intézkedésnek a betartatásáról a rendezvény szervezője, illetve a rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény vagy helyiség üzemeltetője köteles gondoskodni.
    

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál, a szoljon.hu szombaton arról számolt be, hogy a december 3-án 49 éves korában koronavírus okozta szövődmények következtében elhunyt Kozák László temetésén több százan vettek részt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com