Plusz forráshoz jut az egri és a gyöngyösi kórház

kórházAz egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet 935 millió, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház pedig 254 millió forint plusz forráshoz jut a kormány döntése értelmében – jelentette be Habis László (Fidesz-KDNP) egri polgármester, országgyűlési képviselő és Nyitrai Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő hétfőn Egerben sajtótájékoztatón.

Habis László hangsúlyozta, a betegek és az eredeti kórházfejlesztési projekt szempontjából is fontos a kormány döntése, amelynek eredményeként háromszintes technológiai tömb jön létre az egri kórházban, az új sürgősségi, diagnosztikai és higiénés osztállyal, továbbá 12 műtővel. Emellett strokeellátó központot is kialakítanak.

A tervek szerint új helyre költözik a gyermekosztály és az igazgatóság is, a régi épületeket pedig elbontják, így nagyobb lesz a kórház területén a zöldfelület és több lesz a parkolóhely is - tette hozzá a polgármester.
Nyitrai Zsolt elmondta, hogy a kórházaknak juttatott plusz forrásokról csomagban döntött a kormány: 11 intézmény kapott így támogatást. A legnagyobb összeg Egernek jutott.

"Ez a döntés is azt mutatja, van különbség a kormányzati szemléletek között: míg a szocialisták lerombolták, privatizálták az egészségügyet, lásd a HospInvest esetét, addig a mostani kormányzat mindent megtesz a kórházak támogatásáért" – fogalmazott Nyitrai Zsolt.

MTI

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com