PM: a kormány 1127 milliárd forint plusz forrást biztosított az egészségügynek

A járvány elleni védekezési alapból és a gazdaságvédelmi célú keretekből összesen 1127 milliárd forint plusz forrást csoportosított át tavaly a kormány az egészségügynek a költségvetési törvényben tervezetten felül - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden a közösségi oldalán.A tárca a Facebookon megjelentetett tájékoztatásában hangsúlyozta: az mfor.hu valótlanul állította, hogy a kormány a járvány ideje alatt összesen 60,7 milliárd forintot csoportosított át egészségügyre. A járvány elleni védekezési alapból teljesített 1027 milliárd forint kiadás biztosította az egészségügyi célú eszközbeszerzések, az infrastrukturális fejlesztések, például a kiskunhalasi járványkórház felállítása mellett az egészségügyi dolgozók egyszeri, 500 ezer forintos juttatását is. Egyedül ez utóbbi, az orvosok, ápolók munkáját elismerő tétel 100 milliárd forintot meghaladó kiadást jelentett - emelte ki a PM.

    
Gazdaságfejlesztési forrásokból a hazai egészségipar támogatása, az ellátásbiztonság növelése érdekében tavaly 100 milliárd forintot különített el a kormány; ez a forrás nemcsak az egészségügy biztonságát, hanem a munkahelyek megőrzését, új munkahelyek teremtését is támogatta - jelezte a minisztérium. Ezzel tavaly az egészségügyi kiadások összértéke megközelítette a 3000 milliárd forintot - hívta fel a figyelmet a tárca.
    

Az erre az évre elkülönített egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap szintén 3 ezer milliárd forintos forrást jelent, amely felülről nyitott, tehát szükség esetén túlléphető - tették hozzá. A kormány a járvány elleni egészségügyi védekezés költségeit ahogyan eddig, úgy a jövőben is maradéktalanul biztosítja - szögezte le bejegyzésében a PM.
    

"Az álhírek hátráltatják a járvány elleni védekezést, ezért továbbra is kérjük a sajtó képviselőit, hogy ne terjesszenek megtévesztő információkat" - írta közösségi oldalán a Pénzügyminisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com