Rétvári: a kormány intézkedései miatt kevesebb orvos és ápoló akar külföldön dolgozni

Rétvári Bence kiemelte: a legfrissebb adatok szerint már nemcsak az orvosok, de az ápolók esetében is csökken a külföldön dolgozni szándékozók száma.

Az államtitkár úgy vélte, ennek oka a béremelések, a rezidenstámogatási program, a vidéki és fővárosi egészségügyi fejlesztések, valamint a bővülő egészségügyi források.



Kifejtette: az orvosok esetében már 2010 után megindult a kedvező folyamat, és a rezidensprogram, valamint az első béremelés bevezetése okozta a legnagyobb csökkenést. 2015 és 2016 között 19 százalékkal csökkent a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérők száma, és feleannyi orvos akar most külföldön dolgozni, mint 2010-2011-ben - ismertette az első alkalommal kiállított hatósági bizonyítványokról szóló adatokat.

Rétvári Bence közölte: az ápolóknál is csökkenés figyelhető meg, és a most bejelentett négyéves béremelési program szintén kedvező visszhangra talált, 2016-ban 15 százalékkal kevesebb ápoló kérte a szükséges engedélyt, mint egy évvel korábban. Megjegyezte: a gyógyszerészeknél és a fogorvosoknál is csökkenő tendencia figyelhető meg.

Az államtitkár kitért arra: az OECD adatai szerint 2010 előtt nagy forráskivonás történt az egészségügyben, azóta viszont minden évben nőttek az egészségügyre fordított források. Az OECD adatai szerint Magyarországon 100 ezer lakosra 14,5 diplomás orvos jut, míg az európai átlag 12,3, és az orvos-utánpótlás adatai is jobbak az európai átlagnál - tette hozzá. Rétvári Bence az alapellátásban dolgozó fogorvosok követeléseire vonatkozó kérdésre azt mondta: folyamatos az egyeztetés az ügyben.

MTI

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com