Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.Rétvári Bence elmondta, a vérvizsgálatot, amely ingyenes, a szülőnek kell kérnie. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő tavaly hatmilliárd forintot fordított a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő gyerekek kezelésére, a szűrésekre az állam 400 millió forintot biztosított - tette hozzá.
    

Az államtitkár beszámolt arról, hogy a pilotprogram ideje alatt 86 ezer minta közül 9 esetben derült ki a rendellenesség, a kezeléseket megkezdték. A mintákat továbbra is a Szegedi Tudományegyetemen, a Semmelweis Egyetemen és a Bethesda Gyermekkórházban elemzik. Megemlítette, hogy a magyarországi SMA-kezelésre külföldről is érkeznek gyerekek, ebben az esetben a kezeléseket térítés ellenében vehetik igénybe a szülők.
    

Rétvári Bence azt mondta, bízik abban, hogy a program folytatásával a családok még inkább biztonságban érezhetik magukat. Egy családbarát országban fontos, hogy az egészségügyi ellátás az újszülöttkor első pillanatától a lehető legmagasabb színvonalú legyen Magyarországon - emelte ki. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója azt mondta, e betegség kezelésében nagy a jelentősége a korai diagnózisnak, a kezelés mihamarabbi elindulásával remény van arra, hogy a tünetek nem, vagy csak enyhe formában alakulnak ki.
    

Mint mondta: hatalmas eredménye a magyar egészségügynek és a gyerekgyógyászatnak, hogy az elmúlt években a szűrések, a diagnózis és a kezelések révén az ilyen súlyos betegségben szenvedő gyerekek egészségesen nőhetnek fel. A szakember kitért arra, hogy a szűrések újraindulása óta két újszülöttnél derült ki a rendellenesség, a kezelések rövid időn belül megkezdőnek.
    

A kezelések biztatóak - folytatta - és jelzik, hogy e betegség szűrésében és kezelésében Magyarország a világ élvonalában van. Velkey György kitért arra, hogy a januárban, februárban születetteknél utólag is lehet kérni a genetikai vizsgálatot, amit a születéskor levett sarokvérből végeznek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com