Rétvári: novemberben húsz százalékkal emelik az ápolók, szakdolgozók fizetését

Novemberben húsz százalékkal emeli a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését, azon az 500 ezer forinton kívül, amit még a nyáron biztosított az egészségügyi dolgozók számára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden Maglódon.Rétvári Bence a több mint háromszázmillió forintos beruházással létrehozott maglódi egészségügyi központ ünnepélyes átadóján arról beszélt, nagy segítség a településeknek, hogy az állam az egészségügyi fejlesztéseikhez támogatást nyújt, mert az önrész kigazdálkodása is sokszor nehézséget okoz. Hozzátette: fontos, hogy legyen, aki ezekben az egészségházakban dolgozik, ezért meghatározó, hogy Magyarországon 68,6 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedben a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő orvosok száma és megfeleződött az ilyet kérő ápolóké is.

    
Az orvosi egyetemeken 30-50 százalékkal többen végeznek, mint egy évtizede, ezért a működési engedéllyel rendelkező orvosok száma 34 ezerről 39 ezerre emelkedett - fűzte hozzá. Az államtitkár elmondta, hogy ebben az évtizedben 915 milliárd forinttal, 76 százalékkal növelte a kormányzat az egészségügyi ráfordításokat, amelyek egy részét a maglódihoz hasonló fejlesztésekre, kórházakra, rendelőkre, mentőállomásokra fordították.
   

Rétvári Bence beszélt arról is, hogy ez az új intézmény már egy 21. századi szemléletű egészségügyi rendszer része, amely a megelőzésnek, az egészségmegőrzésnek is teret ad. Az új szemlélettel az egészségben eltöltött és a várható életévek számát is sikerült egy évtized alatt csaknem kettővel megnövelni - tette hozzá.
    

Szűcs Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a maglódi egészségügyi központ abból a kormány által biztosított 80 milliárd forintos keretből kapott támogatást, amely Pest megye felzárkózását hivatott elősegíteni.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

A mentődolgozóknak a munkáltató annyit mondott a problémára, hogy akkor menjenek lassabban.

http://ujhazak.com