Rétvári: több év alatt több száz milliárd forintos fejlesztés az egészségügyben

Rétvári Bence elmondta: idén 40 milliárd forintból 22 milliárdot fordítanak 17 budapesti és 6 Pest megyei intézmény fejlesztésére, kórházanként 200 millió és 3,5 milliárd forint közötti összegben.

Ebből a többi között sugárterápiás gépeket, diagnosztikai berendezéseket vásárolnak, informatikai fejlesztéseket valósítanak meg. Közölte: a vidéki egészségfejlesztési programban eddig 77 kórházat, 54 rendelőintézetet és 97 mentőállomást újítottak fel, emellett létrejött 23 új rendelőintézet és 30 új mentőállomás. Mivel ezekre európai uniós forrást fordítottak, amelyeket Budapesten és Pest megyében nem lehet felhasználni, a kormány döntött az Egészséges Budapest programról, és ez a Pest megyei fejlesztésekre is vonatkozik.



Rétvári Bence az úgynevezett szuperkórházakkal kapcsolatos kérdésre az M1 aktuális csatornán azt mondta, azok "teljesen új létesítmények lesznek Budapesten". Kiemelte: bármilyen problémával érkezik valaki, ezekben az intézményekben kivizsgálják, kezelik majd a nap 24 órájában.

A szuperkórházak építése 2019-ben kezdődhet meg, és a tervek szerint 2025-re fejeződhet be. Ezeknek az intézményeknek Észak-Pesten és Dél-Pesten már van alapjuk, Dél-Budán új, zöldmezős beruházásra van szükség - fűzte hozzá.

MTI

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com