SE: a vidéki helyszíneken is elkezdődött az országos szűrés

Csütörtökön Fejér megyében, pénteken pedig Nógrád megyében is elindul a Semmelweis Egyetem (SE) által szervezett országos koronavírus-szűrés - közölte az intézmény az MTI-vel.A közleményben azt írták, Pest megyében a vizsgálatok szervezése május 1-je óta folyamatos. A mostani felmérés május 14-ig tart, az eredményeket május végéig összesítik - fűzték hozzá.

    
A Veszprém megyei Révfülöp az első olyan település, ahol egy nap alatt az összes, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kiválasztott ember elment a szűrésre - tudatta az egyetem, megjegyezve, hogy a településen kedden 25 ember esetében végezték el a vizsgálatot. A tájékoztatás szerint a szűrésre összesen 17 778 ember kapott meghívást, őket a KSH választotta ki, szem előtt tartva, hogy a teljes lakosságot reprezentálják. A vizsgálatok mintegy felét a Semmelweis Egyetem munkatársai végzik el, a többit a másik három orvosképző egyetem szervezi.
    

Az intézmény kiemelte: annak érdekében, hogy a felmérés minél pontosabb képet mutasson a hazai járványügyi helyzetről, rendkívül fontos, hogy akik meghívást kaptak, el is menjenek a szűrésre. Bár az egyetemek munkatársai egy-egy helyszínen többször is jelen vannak, egy embernek a vizsgálaton csak egyszer szükséges megjelennie.
    

Az országos reprezentatív vizsgálatba önkéntes alapon nem lehet jelentkezni, de a későbbiekben lesznek még hasonló felmérések a H-UNCOVER nevet viselő kutatás keretében - ál a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com