SE: hazamehetett az első, magyar gyártású remdesivirrel kezelt beteg

Elhagyhatta a Semmelweis Egyetem (SE) Pulmonológiai Klinikáján létrehozott járványkórházat az a 75 éves koronavírusos nő, akinek elsőként adták be a magyar gyártású remdesivir készítményt.Az SE hétfőn azt közölte, a cukorbetegséggel küzdő páciens október 14-én súlyos állapotban, romló köhögése, nehézlégzése és tüdőgyulladása miatt került az egyetem klinikájára, ahol még aznap megkapta a Richter Gedeon Nyrt. által gyártott, remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert.


    
A betegnél úgynevezett kombinált terápiát alkalmaztak, vagyis a remdesivir mellett szteroidot, trombózis megelőzést és vitaminokat kapott, valamint nagy áramlású oxigénterápiában részesült. A kezelés hatására állapota jelentősen javult, így október 25-én kiengedték az osztályról, otthonában lábadozik - írták. Közölték azt is, eddig tizenkilenc koronavírusos beteg kapta meg a magyar gyártású remdesivirt a Semmelweis Egyetemen, melynek három részlege, a Pulmonológiai, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás, valamint a Belgyógyászati és Hematológiai Klinika is részt vesz a Richter Gedeon Nyrt. által gyártott koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatos klinikai vizsgálatban.
    

A vírusszaporodást gátló, infúzióban adható remdesivir hatóanyagot kórházban fekvő, oxigénkezelést igénylő, súlyos állapotú betegek kaphatják, ugyanakkor súlyos májkárosodás vagy jelentősen beszűkült vesefunkció esetében nem adható. Mint írták, az egyetem klinikáin a koronavírusos betegek magas színvonalú kezelésének szerves része a vérplazmaterápia is, a gyógyult fertőzöttek véréből előállított szérumot eddig hatvanhat beteg kapta meg.
    

Ezek mellett - sorolták - áprilistól a lélegeztetett betegek komplex terápiás protokolljának kötelező eleme a dexametazon adagolása. Több tanulmány szerint is bizonyos kortikoszteroidok, így a dexametazon az immunválasz csökkentésével hozzájárulhatnak a terápia sikeréhez. Az új evidenciák ismeretében az oxigént igénylő esetekben is kiegészítő terápiaként alkalmazzák a kortikoszteroidokat az egyetemen a koronavírusos betegek esetében.
    

Emlékeztettek, a magyar gyártású remdesivirrel kapcsolatos klinikai vizsgálatok október közepén kezdődtek meg Magyarországon, amelyben mind a négy orvosképző egyetem részt vesz. A remdesivir október 22-től rendelkezik az FDA, vagyis az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerügyi Hivatala minősítésével is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com