SE: új eljárással gyógyítják a neuroendokrin daganatos betegeket

Új, eddig Magyarországon nem elérhető eljárással gyógyítják a neuroendokrin daganatos betegeket a Semmelweis Egyetemen (SE); az első izotópos infúziós kezelést a múlt héten végezték el az intézményben.Az egyetem az MTI-t hétfőn arról tájékoztatta, hogy a belgyógyászati klinikán az első ilyen kezelést egy 80 éves neuroendokrin tumorban szenvedő férfi kapta. A beteg az első infúzióra jól reagált, négy nappal később hazamehetett. A terápia néhány hét múlva folytatódik, mivel az izotópos kezelést 8-12 hetente szükséges megismételni, összesen 3-4 alkalommal - írták.
    

A neuroendokrin tumorok a daganatos betegségek mintegy 5 százalékát teszik ki, évente 40-60 új esetet diagnosztizálnak, vagyis Magyarországon több száz embert érinthet ez a betegség, amelynek felismerésekor a páciensek fele már előrehaladott stádiumban van - ismertették. A közleményben idézték Lakatos Pétert, az SE Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának egyetemi tanárát, aki szerint a teljes gyógyulás a tumor korai felfedezéskor várható, amikor a daganat sebészileg még jól eltávolítható. A műtéttel nem gyógyítható betegek kezelésére napjainkban Magyarországon csaknem mindegyik, világszerte elfogadott gyógyszeres kezelési mód elérhető.
    

Hozzátette: a gyógyszeres terápiák lassítják ugyan a daganatos betegség előrehaladását, ám egy ponton túl a hatásukat vesztik, ilyenkor az előrehaladott, már szóródott daganat esetén az izotópkezelési módszerek nyújthatnak segítséget. A szakember elmondta, az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) 2017-ben fogadta el a lutécium 177 alkalmazását felnőttek neuroendokrin tumorainak kezelésére. Ezzel egy időben kezdték meg a magyarországi bevezetés feltételeinek megteremtését a másik három orvosképző egyetemmel közösen - tette hozzá.
    

A szomatosztatin-PRRT kezelés az elmúlt másfél évtizedben több európai onkológiai centrumban is elérhetővé vált Bázeltől Milánóig, míg Kelet-Európában először Krakkóban végezték. A hazai betegek 2005 óta vehették igénybe társadalombiztosítási támogatással, de csak külföldön, főként Svájcban és Németországban. Eleinte évi 2-5, az utóbbi években évi 30-40 kérelem érkezett az egészségbiztosítóhoz.
    

A Magyarországon diagnosztizált neuroendokrin betegek nagy részét a Semmelweis Egyetemen látják el, ezért e kezelés itthoni megteremtése mindenképpen mérföldkőnek számít a hazai endokrinonkológia történetében - fűzte hozzá Lakatos Péter. A Semmelweis Egyetemen elvégzett beavatkozás után néhány órával a Debreceni Egyetemen is alkalmazták az izotóp-infúziós kezelést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com